III. 7*

~ Denny:

- Ó, jó reggelt kislány! - vigyorogtam Rebecca-ra, amikor végre ébredezni kezdett pár órával később.

- Én ho-hol vagyok? Mit keresek itt? - kérdezte halkan, miközben arcát a kezébe temette.
- Velem vagy. És a titkos kis helyemen. Hmm. Azt hiszem ideje van egy kis szórakozásnak. - hajoltam a füléhez közel.

Láttam, amint átfut az arcán a felismerés, ijedten kezdett mozgolódni, még jobban a falba préselődött. Én csak egy gúnyos nevetéssel nyugtáztam a tetteit, és még közelebb férkőztem hozzá. Szabad kezeit a mellkasomra helyezte, és megpróbált eltolni, sikertelenül. Kezeit levette rólam, és egy nagy pofont kevert le nekem, ami engem csak még jobban feltüzelt. Azt akartam, hogy fájjon neki minden, amit tenni fogok vele. Most végre nincs itt Zayn, hogy megvédje...

~ Rebecca:

Remegtem a félelemtől. A táskám nem tudom, hova tűnt, de nem volt nálam vagy bárhol a sötét helységben, amikor felébredtem. Könnyek peregtek le az arcomon, ezt látva durván felrántott és erősen a falnak lökött. 

- Ne ellenkezz Denny bácsival! Adj szépen egy csókot, és nem esik bántódásod.

- Menj a picsába! - szűrtem a fogaim közt.

Mélyen felnevetett, undorító ajkai a nyakamat harapták. Kezeimet a földhöz nyomott, testével rám nehezedett, és ágyékát hozzám préselte. Undorodtam a gatyájában lévő dudortól, megpróbáltam mozogni, de minden kis mozdulat fájt.

- Hagyd abba! Undorodom tőled!

- Kussolj! Most végre azt kapod, amit érdemelsz!

Egy óvatlan pillanatban, kicsúsztam alóla, kitéptem a kezeim az övéi szorításából. Felpattantam, és szitkozódva szaladtam a világosság felé. Felsikítottam, amikor két kéz megragadta a derekam. Hangosan, sírva üvöltöttem, de nem hallotta senki. Hasra estem a betonon, éreztem, hogy a farmerom kiszakadt, és a térdemből ömlött a vér. Denny megragadta a bokám, és így vonszolt vissza a sarokba. Hangosan nyöszörögtem, a beton felsértette a combom és a karom szabad részét, és biztos voltam benne, hogy az arcomon is jó pár horzsolás éktelenkedett. Hirtelen mellém térdelt, és a keze hatalmasat csattant az arcomon. 

- Ha azt mondom kuss, akkor kussban maradsz! Értve vagyok te hülye ribanc? - kezét újra a magasba emelte, és majdnem megint megpofozott, de a kezeim még idejében emeltem az arcom elé.

- Könyörgök ne Denny! Ne bánts!

Az arcom lüktetett, az ajkamból kiserkent a vér, már mindkét térdemnél fel volt szakadva a farmeranyag, és a pólóm is elszakadt oldalt. A kezem véres volt, a csuklómon is piros foltok voltak. Fejemet óvatosan a falnak döntöttem, a szemeim akaratlanul is lecsukódtak, nem tudtam ellenkezni. Fájt minden kis mozdulat, már nem uraltam a testem. Erősen Zaynre gondoltam, és Hannahra. Nem akartam, hogy anya nélkül nőjön fel, de ha ez van megírva a sorsomban, már nem tehetek ellene semmit. Nem akartam úgy elmenni, hogy nem látom őket még egyszer, és nem mondom el Zannek, hogy megbocsájtottam neki, és a világon ők ketten jelentik a legtöbbet nekem. Pedig lehet, nem lesz erre lehetőségem.

Az egész testem fájt, gyengének éreztem magam, arcomat könnyeim áztatták. Denny mocskos kezeivel a testemet fogdosta, undorodtam tőle, de nem tudtam mit tenni már. 

- Na ne sírj baby!! Ugye Zayn mindig ezt mondta Neked? Akkor most én mondom! Tőlem halljad! Mókázunk egy kicsit most, aztán mehetsz! 

Farmerja cipzárjával babrált, szemeim kipattantak, és tehetetlenül figyeltem, amint az öve nagyot koppan az aszfalton.
Elkapta a combom, amikor megpróbáltam arrébb csúszni. Újra hangos sikítás csúszott ki ajkaim közül, de most nem egy pofon következett, csak az undorító ujjai, amikkel elkezdte a ruháimat leszedni rólam. Úgy éreztem itt a vég. Féltem, de nem tudtam tovább harcolni...

~ Zayn:

Bolyongtam a városban, és a megérzéseimre hagyatkoztam. Elmentem a kedvenc éttermünkhöz, a közeli parkba, egy pár Starbucksba, de sehol semmi. Nem értettem, hogy mi van velem, miért keresgélem a semmit. Az autómban ültem, és a fejemet a kormányra hajtottam. Végszóra a mobilom rezgett, jelezte, hogy SMS-t kaptam. Az ikonra kattintva megnyitottam az üzenetet, amit Lizy küldött.
"Megérkezett már Becca?"
A telefon kiesett a kezemből, és csak néztem magam elé bambán. Ezt nem hiszem el. Hazajött Bradfordból, és még nincs itthon? Azonnal tárcsáztam Lizyt, aki csak a harmadik csörgés után vette fel.

- Mi az, hogy hazaért-e? - kiáltottam a telefonban. Hihetetlenül ideges voltam.
- Hát már elindult 7- kor, és csak szerettem volna tudni, hogy biztonságosan hazaért-e?
- Kurva életbe. Köszönöm Liz. Majd hívlak. - nem vártam meg a válaszát, a másik ülésre dobtam a telefont, és mindenféle sebességkorlátozást átlépve száguldottam az állomás felé...
Próbáltam egyenletesen lélegezni, az eddig elfogyasztott alkohol hatása egy szempillantás alatt elszállt. Egyre fokozódott a félelmem, amint közelítettem a célom felé, folyamatosan Rebecca-t hívtam, de nem vette fel senki. Elszorult a torkom, amikor tizedszer sípolt be a készülék. Bármi baj történt vele, én összetörök, és magamat fogom hibáztatni.

Az állomáshoz érve leállítottam a motort, és nagy lendülettel vágtam be az ajtót magam mögött. Futásnak eredtem, és szemeimmel őt kerestem. Már régóta besötétedett, és szinte senki nem volt az állomáson, drogozó fiatalokon kívül. Egy kalauzt megpillantva megcsillant a remény szikrája bennem, még sietősebben csökkentettem a távolságot, és kétségbeesetten írtam le neki a barátnőm.

- Uram, kérem segítsen! Nem látott egy magas, hosszú, barna hajú, vékony lányt? Kék szemei vannak, és kedves arca.
- Sajnos ne...várjon csak! Azt hiszem láttam egy ehhez hasonló lányt. Az időt kérdezte meg tőlem! Volt a nyakában egy Z betűs medál, hátha ez segít a beazonosításban...
- Igen! Ő az! - kiáltottam fel. - Mikor látta?
- 20: 49 perc volt akkor.
- Köszönöm Uram! Mi a neve?
- Jack Morrow.
- Köszönöm! Ígérem meghálálom a segítségét.
- Nincs mit!

Futva indultam az autóm felé, de az odavezető úton találtam egy kis füzetet. Térdre rogytam, és kétségbeesetten kapkodtam a fejem, valami egyéb nyomért, de sajnos nem találtam mást. Rebecca füzete volt, az ő gyöngybetűivel volt tele a notesz. Pár méterrel arrébb, egy sötétebb szakaszon vérnyomok voltak, és egy kis farmerdarab. Valaki elvitte, elrabolták, és bántották. A félelem és aggodalom mellé, düh is társult, csak arra tudtam koncentrálni, hogyha megtalálom megölöm azt, aki ezt tette vele.
Görcsösen szorítottam magamhoz a füzetet, és a szakadt anyagot, majd sietve vágódtam be az autóba. Csak egy célom volt. Meg találni őt, és megvédeni.

Egy sötétebb, és eldugottabb épületet figyeltem, kiszálltam az autóból, és figyeltem a környéket. Halk, messziről jövő sikítást hallottam az eddig furcsállt épület felől, gondolkodás nélkül rohantam a sötétségbe, mert nem számított már semmi csak az, hogy ő biztonságban legyen. Az életemnél is jobban szeretem őt...
Kétségbeesett hangja visszhangzott a fejemben, az adrenalinszintem megemelkedett, elöntött a düh, ha arra gondoltam valami rohadék bántja. Az biztos nem éli túl az a pöcs, ha velem találkozik.
Ökölbe szorult a kezem, amikor egy újabb nyöszörgést hallottam, egy könnycsepp száguldott végig az arcomon, amit egy kézmozdulattal eltüntettem onnan. Sikítást már nem hallottam, de ettől csak még rosszabb előérzetem lett.

A romos épület kapuja nem volt nyitva, így egy másik lehetőséghez kellett folyamodnom. Egy ügyes mozdulattal átvergődtem az épületet körbevevő kerítés másik oldalára, és gyors léptekkel osontam az ajtóhoz. A fülemet az ajtóhoz nyomtam, a hangokból leszűrve az ajtóhoz közel voltak. Egy csattanást hallottam, feltételezhetőleg egy övcsatét, mire elborult az agyam. Betörtem az ajtót, de nem tudtam semmit tenni. A látvány teljesen lesokkolt, egy mocskos alak szorította a falhoz, miközben a ruháját próbálta leszaggatni róla. Rebecca lehunyt szemekkel tűrte a kínzást, a sötétben is jól kivehető volt a sok vér, ami elszínezte az aszfaltot, valamint a sok horzsolás és piros folt, ami a testét tarkította. Haja kócosan omlott a vállára, arcán is több horzsolás volt, meggyötörtség tükröződött róla. A felismerés villámként csapott belém, amint az őt fogdosó srác, hátrafordult. Denny. Tudhattam volna...

Hy csajok! :3

Pls ne öljetek meg a tartalma miatt! Szerintem most egész gyors voltam a rész megírásában, remélem örültök, és tetszik az irományom, habár én megint olyan semmilyennek találom.  De ezt döntsétek el ti! Kommizzatok, hagyjatok valami nyomot magatok után! Azt hiszem ez egy kicsit hosszabb lett, mint az előző, de ne kövezzetek meg, ha nem így van nem számoltam meg, hogy mennyi betű - sok! ;)
B.
xx