II. 1*

Sziasztoooook! :D

Újra itt vagyok, és egy egész hosszú fejezetet hoztam. Hétvégén összesen 650 oldalt olvastam (legalábbis eddig) és kicsit fáradt vagyok, de megérte *.*
Köszönöm a sok komit, annyira jól esett mindegyik :*
Na nem is húznám tovább az időt! Mindenkinek hatalmas ölelés és pusziiiii <3 ;)

Rebecca
xx


Éppen a reggelimet fogyasztottam, amikor valaki kopogott az ajtón. Egy halk szabadot mondtam, majd letettem a szendvicset, amit még Zayn hozott nekem a pékségből. Az ajtóban álló személy láttán elszörnyedtem. Rám törtek az emlékek, amik nem éppen nevezhetők kellemesnek. Ő csak becsukta maga mögött az ajtót, és rám nézett.

- Sajnálok mindent.- suttogta, majd könnyes tekintetét rám emelte...
- Te meg mit keresel itt?- kérdeztem fagyosan.
- Téged. Egy helyi kávézóban hallgattam a híreket. Benne voltál. Jól vagy kicsim?- közeledett az ágyamhoz.
- Csodálom, hogy még a nevemre emlékszel...Közelebb ne merj jönni! Utállak! Érted? Hogy tehetted velem mindazt? Csak a pénz érdekelt.- emeltem feljebb a hangerőmet.

Ebben a pillanatban úgy éreztem jó lenne láthatatlannak lenni. Problémák nélkül élni és kiszaladni a világból. Félek. Sőt rettegek! Az érzés belülről mardos. Hogy mit is érzek? Fájdalmat, dühöt, kétségbeesést...
Most lenne szükségem Zaynre...

- Sajnálok mindent kicsim! Én nem így akartam. Megváltoztam. Hiszek benne, hogy meg tudsz bocsájtani.- suttogta hüppögve.
- Hinni a templomban kell. És késő bánat! Soha nem fogom megbocsájtani, hogy 13 évesen ott hagytál. Tudod, hogy fájt? Anya nélkül kellett felnőnöm. Te csak egyszerűen kiléptél az életemből, nem gondolva arra, hogy nekem mennyire fáj. Egy kitöltetlen, fekete úrt hagytál csak magad után. Na meg fájdalmat, de azt bőven. Egyedül maradtam. Te voltál a példaképem. A gyönyörű nő, akinek tökéletes az élete. Mindezt a fájdalmat miért okoztad nekem? Adtam minderre okot?- érveltem a velem szemben ülő nő ellen.

Borzalmas kínok... Ezzel jellemezhetném életem ezen nyomorúságos percét. Nem tudom miért jött ide...
6 éve nem keresett, nem gondolhatja, hogy ilyen könnyen megbocsájtok neki. A szemében megbánás csillog, de nem hiszek neki. Tudom milyen jó színészi képességekkel rendelkezik. Gondolom ezt az isteni adottságát az elmúlt évek során még tökéletesebbre fejlesztette.

- Csak szeretném elmondani a tetteim okát. Azért mentem el...
- Milyen kicseszett okok? Hmm? 6 évig basztál a fejemre, most meg idejössz és azt hiszed minden rendben lesz?- kiabáltam és arcomra sereglettek a sós könnycseppek.
- Hogy beszélsz?
- Úgy! Mit érdekel?
- Érdekel! Attól még, hogy elmentem a lányom maradtál. Én hoztalak a világra és szerettelek. Mindig.
- Itt a kulcsszó! Szerettél! Múlt idő! Lehet, hogy így volt, de elmentél. Magamra hagytál. És miért? Azért, mert apa nem volt elég gazdag?
- Elég volt! Nem érthetsz semmit!
- Gondolkodj el azon, hogy nekem milyen lehetett szinte még kisgyermekként átélnem, és utána gyere a magyarázataiddal. Most az egyszer ne a saját érdekeid legyenek fontosabbak!
- Kislányom, én őszintén sajnálok mindent. Azért mentem el, mert...
- Nem érdekel. Most menj el!
- Nem! Kimondom! Mert apádat megcsaltam és nem akartam a szemébe nézni. Nem akartam, hogy azt gondold mekkora senkiházi vagyok. Azt sem akartam, hogy végig kelljen hallgatnod a napi veszekedéseket köztem és édesapád között.
- Inkább végighallgattam volna, minthogy elveszítselek, és anya nélkül nőjek fel.- suttogtam.
- Hidd el én csak jót akartam. Nem kezdhetnénk tiszta lappal?
- Ha megígéred, hogy nem hagysz el többet, akkor talán...
- Megígérem kicsim, csak bocsájts meg.
- Meglátjuk. Idővel minden helyre jöhet, de ez csak rajtad múlik.

- Hali Becc... jó napot!- lépett be Zayn az ajtón, kezében egy kisebb csomaggal. Zavartan cikázott tekintete köztem és az anyám között.

- Ő az anyám.- suttogtam. 

- Mit keres Ön itt? 

- Nyugodj meg!- suttogtam ismét, mire mellém lépett. Lepakolta a csomagokat az ágy végébe, majd egy puszit nyomott az arcomra.

- Ő a barátod?

- Igen.

- Zayn Malik.- nyújtotta a kezét Zayn, és ridegen nézett anyámra.

- Emily Dreamer. Most azt hiszem el kell mondanom valamit.
- Mit?
- Elköltözöl.
- Mi? Miért költöznék el?
- Azt mondtad tiszta lappal akarsz kezdeni. Költözz hozzám New Yorkba. Tökéletes életed lehetne…
- Na álljunk meg egy szóra. Becc nem megy sehova!
- Zaynnek igaza van. És mégis mikor akartad volna közölni a kis tervedet? Megint becsaptál!
- Akkor akartam belekezdeni, mikor a barátocskád éppen jött.
- Na ne, ne, ne! Mindezt, hogy gondoltad? Idejössz a szent beszédeddel, az évek alatt tökéletesre fejlesztett álmosolyoddal és csak lazán közlöd, hogy költözzek veled egy olyan városba, amit egy óceán választ el a lakhelyemtől? Így akarsz tönkretenni? El akarsz szakítani az egyetlen embertől, aki teljes szívéből szeret?
- Azt hiszed ő szeret? Nem kellesz neki másra csak, hogy kiélje rajtad a vágyait!
- Lehet, hogy te nem ismered az érzést. Azt amikor szeret valaki teljes szívéből... De nekem szerencsére sikerült megtapasztalnom. Méghozzá mellette.- kulcsoltam össze kezeinket.- Ami pedig a vágyakat illeti... a testi kapcsolat is nagyon fontos. A mi dolgunk, hogy a miként cselekszünk.
- Ne legyél naiv! Én látom rajta, hogy nem teljességgel szeret!
- Mi tudsz te a szerelemről?
- Hát többet, mint te az biztos! És a témát lezárom, csomagolj!
- Elég! Nem megy Becca! Neki itt van az otthona Bradford poros kis városában. Kérem, értse meg, hogy szükségem van rá! Csak mellette találom meg a helyem.
- Ha igazán szeretitek egymást a távkapcsolat is menni fog!
- Aha! Persze! Olyan jó lesz, ha majd évente kétszer találkozunk... Az úgy nem kapcsolat!- ráztam meg a fejem, ezzel jelezve nem értek egyet előbbi mondatával.
- De igen! Tudom, hogy igazam van!... Zayn, kijönnél velem 1 percre a folyosóra?
- Minek? Magával ellentétben nekem nincs titkom Becca előtt!
- Csak gyere ki! Fontos.

Amint kilépett a folyosóra anyám és Zayn fura idegesség telepedett rám. Nem tudtam mit akar anyám Zayntól és ez megrémített. A kezembe vetem a telefonom. Végignéztem néhány közös képet, amit Zaynnel készítettem. Mind a ketten fülig érő mosollyal meredünk egymásra. Óvatosan ajkamat harapdáltam, és elmosolyodtam. A vigyor hamarosan ráfagyott az arcomra, mert visszatértek a "látogatóim". Vajon most mi lesz?- tettem fel magamban a döntő kérdést.

***