20*

- Annyira aggódtam érted!- mondta halkan, miközben mutatóujjával végigsimított arccsontom vonalán.
- Megint megmentettél. Lehet, hogy meghaltam volna, ha te nem jössz.
- De jöttem, és most itt vagy. Ez a lényeg!
- Köszönöm, hogy itt vagy.- mosolyodtam el halványan.
- Mindig itt leszek Neked...
- Köszönöm. Elárulom, hogy titkon reménykedtem benne.- kacsintottam.
- Helyes. Elintéztem, hogy itt maradhassak veled egész éjszaka.
- Dehogy! Menj haza! Már jól vagyok, és vigyáznak rám!- mondtam, mire megrázta a fejét.

Ekkor kopogtak az ajtón, majd belépett két egyenruhás férfi. Tudtam, hogy miért jöttek a rendőrök, de ettől csak egyre nyugtalanabb lettem.
- Jó estét! Miss. Dawson, és Mr. Malik?- kérdezte az alacsonyabb.
- Igen.- feleltem halkan.
- Szeretnénk egy kisebb kihallgatást végezni. Természetesen csak akkor, ha a kisasszony is beleegyez.
- Rendben.

Rettegés fogott el. Bele sem mertem gondolni, mi lenne velem, ha Zayn börtönbe kerül. Ráadásul miattam, mivel ő csak megvédett...

- Kérem mesélje el a történteket!
- A táncórám után megjelent Denny, és megint bepróbálkozott, és Zayn- néztem bele csillogó barna szemeibe- kérlek ne haragudj meg, de megcsókolt. Egy terembe lökött be, és majdnem megfojtott. Mivel tudatosítottam benne, hogy Zaynt szeretem, így a földre terített, és vágásokat ejtett a csípőcsontomnál. Röviden ennyi lenne.- sóhajtottam miután elmeséltem a pár órával ezelőtt történteket.
- És Mr. Richards-zal mi történt?
- Csak...csak Zayn megvédett.- hajtottam le a fejem.
- Uram ugye tudja, hogy testi bántalmazást követett el, mivel az előbb említett fiúnak eltört az orr- illetve felkarcsontja?
- Tisztában vagyok vele.- válaszolt Zayn gondterhelten, majd rám emelte a tekintetét.
- Holnap szeretnénk kihallgatni Önt.
- Rendben.
- Hölgyem, nyugodjon meg! A barátja nagy valószínűséggel nem fog börtönbe kerülni. Mr. Richards-ot viszont elítélhetik a tettéért a bíróságon.

- Értem.- bólintottam.
- Köszönjük, hogy elmondta a történteket, és elnézést a zavarásért. Mihamarabbi gyógyulást.
- Köszönöm. Viszlát.
- Viszlát.- léptek ki a folyosóra a rendőrök.

- Zayn...- suttogtam.
- Ssss! Nem lesz semmi baj! Pihenj! Vigyázok rád.- simított végig karomon.
- Nyugodtan menj haza! Nem kell itt maradnod!- simítottam végig arca vonalán.
- Itt maradok.

Halványan elmosolyodtam határozottságán, és elmélyülten fürkésztem arcát. Számomra tökéletes volt. Egy apró hibát sem találtam benne. A hosszú szempilláit, mélybarna szemét, mosolyát imádtam, mint ahogy mindent benne.

- Olyan gyönyörű vagy.- suttogta a nyakamba, majd apró puszikkal hintette be az előbb említett területet.
- Ne hazudj!- sóhajtottam.
- Miért hazudnék, ha az igazat is mondhatom.
- Milyen bölcs vagy.- nevettem el magam.

Lehunytam egy pillanatra szememet, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Zayn ajkait finoman az enyémekre nyomja. Gyengéden csókolt, de pont erre volt most szükségem. Egy apró csókot nyomott még a számra, majd fölém hajolt, és elmosolyodott.

- Teljesen beléd szerettem.- suttogta.
Én csak elmosolyodtam, és összekulcsoltam a kezeinket. Az ő arcán is egy hasonló gesztus volt fellelhető.
Szemeimre szinte pillanatok alatt ólom súly telepedett, és rövid időn belül léptem át az almok valóságos, de mégis valóságtalannak érezhető kapuját.

***

Reggel óvatos simításokra ébredtem. Nem nyitottam ki a szemem, de így is tudtam, hogy ki miatt járja át a testem ez a fajta jóleső borzongás, vagy éppen ki éri el, hogy egy érintésétől libabőrős legyek.

- Jó reggelt Kincsem!- suttogta, majd egy apró csókkal jutalmazott.

- Neked is.- csúsztattam bele kezemet tenyerébe.

- Á! Látom már fölébredtél Rebecca!- mosolygott Nick.

- Szia Nick!- köszöntem vidáman.

A fiatal orvos elvégzett egy- két rutinvizsgálatot, majd kilépett a kórteremből. Zaynnek időközben el kellett mennie, amit őszintén szólva nem bántam, hiszen neki is vannak elintézendő dolgai.
Éppen a reggelimet fogyasztottam, amikor valaki kopogott az ajtón. Egy halk szabadot mondtam, majd letettem a szendvicset, amit még Zayn hozott nekem a pékségből. Az ajtóban álló személy láttán elszörnyedtem. Rám törtek az emlékek, amik nem éppen nevezhetők kellemesnek. Ő csak becsukta maga mögött az ajtót, és rám nézett.

- Sajnálok mindent.- suttogta, majd könnyes tekintetét rám emelte...

Ennyi lenne a rész, ami az első évadot zárja. Szeretném, ha ehhez mindenki kommentelne, aki olvassa a blogot. Köszönöm a sok komit, csodálatos olvasók vagytok. Most tartok 1 hét szünetet, hogy újult erővel írhassam a fejezeteket. Remélem ez is tetszeni fog. Legyetek az olvasóim, ha így gondoljátok! :)

Sok sok puszi, és nagy ölelés minden egyes olvasómnak *.*

Rebecca

xx