2013. december 23., hétfő

Nászéjszaka Malik módra, avagy ajándék rész (18+)

Sziasztooook! :)

Boldog karácsonyt minden édes kis olvasómnak! Remélem örültök a résznek, én ezzel szeretnék bolfog karácsonyt kívánni mindenkinek! Puszi, kommentelni ne felejtsetek el!! ;)
Loveee and merry xmaaaass! 
Rebecca
xx

A fényesen és meglehetősen  forrón tűző nap sugarait, egy nádfonatú napernyővel próbálom tompítani. A napszemüvegemet lejjebb tolom, és egy halk sóhajjal nyugtázom a látványt. A férjem, amint a türkiz habokba veti magát. Csuromvizes, rakoncátlan hajszálait egy mozdulattal elsimítja az arcából, a fürdőnadrágja félszegen lóg a derekán - hihetetlenül dögös. Én csak lustán nyúlok el a fa napozóágyon, és iszom a látványt.
Nászutunk második napját élvezzük Korfun. A Jón-tenger által körülölelt kis sziget, igazán vonzó turistalátványosság, mégis most nincsenek tömegek a szigeten. Minden olyan nyugodt, mondhatni tökéletes. Délután van, a homokos parton lustálkodunk a napon, vagyis jelenleg csak én, a férjem éppen magára vonja a női egyedek figyelmét. Bár kezdem már megszokni, hogy minden nő elpirulva vigyorog rá, vagy éppen a szempilláját rebegteti.

- Nem szeretném ha megégnél Baby!

Na tessék! Itt is van Mr. Szívdöglesztő, már csak azt kéne kitalálnom, mikor úszott vissza a partra.? A legédesebb mosolyommal pillantok fel fölöttem magasodó alakjára, képes lennék órákon keresztül csodálni Őt! Elpirulok, amikor arra gondolok, hogy még nem szeretkeztünk, amióta itt vagyunk.

- Pedig mindjárt elégek... - suttogom zavarodottan, mire ő elém térdel és hideg tenyerét a combomra nyomja. Ijedten visítok fel, már csak azt veszem észre, hogy ajka puhán nyomódik az enyémhez. - Gyönyörű vagy Mrs. Malik! - mosolyodik el - De azért remélem, hogy bekenhetlek napolajjal!
- Ilyen alantas munkára vállalkozna Mr. Malik? - kuncogok.
- Bármennyire is az, visszautasíthatatlan!

Zayn hosszú ujjai lassú, ügyes simításokkal oszlatják el a bőrömön az olajat, és engem újabb forróság önt el. Megveszek, ha ma sem szeretkezünk!
- Olyan puha a bőröd Baby. Szerencsés vagyok. - mormogja mély hangon.
- Miért is?
- Mert a férjed lehetek. Olyan boldoggá teszel Rebecca! - feleli habozás nélkül.

Megint elgondolkozom. Én is határozottan boldog vagyok, sőt több, mint boldog. Ragyogok, kipihent vagyok, és szerelmes. Elismerően hümmögök, amikor Zayn kikapcsolja a bikinim pántját hátul. Istenem, de vágyom rá!

Amikor vége,z hátsóm ívét simítja végig mutatóujjával, majd - miután engem kellően bepörgetett - egyszerűen csak visszaül a nyugágyába. Akaratlanul is megnyalom az ajkaimat. Most a félénk énemis nyaraláson van, úgy néz ki. Helyette itt maradt a bátor, szenvedélyes Rebecca. Nem is tudom hol rejtőzködött eddig ez az oldalam!
A napfényben megremeg a szempillám. Zayn engem figyel, és ingerlően vigyorog rám.

- Tudom miben sántikálsz, és ha te nem csinálsz semmit, majd én fogok! - összeszűkített szemekkel pillantok rá, ajkaimmal csücsörítek.
- Ó igen? Kíváncsian várom, hogy mit akarsz csinálni.

Nekem sem kell több, felpattanok a napozóágyból, és az ölébe ülök. Meglepetésként és a kemény férfiassága, ami azonnal nekem nyomódik. Szóval csak kérette magát! Halk nyögés tör ki belőle, amint helyezkedni kezdek. Ezt Neked Malik!

- Ha még egyszer megmozdulsz itt duglak meg a parton! - zihálva suttogja a fülembe, mire én összerezzenek. De ha harc, hát legyen harc! Újra megmozdítom a csípőm, mire ő a derekamba kapaszkodik, és még jobban nekem préseli ágyékát. - Reb...könyörgöm...

Suttog, és hihetetlenül kemény. Elértem, amit akartam, gonoszan állok föl az öléből, és huppanok bele a fa napozóágyba. Hirtelen egy szőke lány jelenik meg. Valószínűleg pincérnő lehet, az öltözékéből ítélve. Zayn kapkodva vesz az ölébe egy törölközőt, mire én fölnevetek, kicsit sem finoman. Utána már csak a dühös pillantásait tűröm.
A pincérlány értetlenül néz, majd megkérdezi, hogy fogyasztunk-e valamit.?

- Szomjas vagy? - kérdezi a még mindig dühös férjem.
- Igen - motyogom.
- Mit kérsz?
- Amit te. - mosolygok negédesen.
- Akkor két pohár gyömbért, és egy vaníliás fagyi kelyhet kérünk.

Felnézek a lányra, aki elpirultan figyeli a férjem. Miután gondosan lejegyzetelte a kéréseinket, eltűnik. Kicsit megijedek, amikor megérzem Zayn ajkait a nyakamon. Apró puszikkal, harapásokkal illeti a nyakam, majd kezével a combomat simogatja. Ezután teljesen elvesztem gondolataim fonalát. Hirtelen ér a kérdése.

- Van kedved úszni? - a kezét nyújtja, én pedig kábán pillantok fel rá. Felettébb vidám az arca, pajkosság csillan a szemeiben - egyáltalán nem olyan, mint, aki a leszidásomra készülne a kis... incidens miatt. Mérlegelem a lehetséges dolgokat, amik megtörténhetnek. Amikor nem válaszolok, lassan megcsóválja a fejét. - Azt hiszem, szükséged van egy kis ébresztőre. - hirtelen felkap, és könnyedén veti át a testemet a vállán. A fenekemre csap, én pedig felvisítok a meglepetéstől.

- Zaaaaayn! Tegyél le! - megtaláltam a hangom. Ez biztató.

Miközben Zayn továbbra is nevetve cipel a tenger felé, a parton lustálkodók egy része mosolyogva figyeli a jelenetünket. Érdeklődve pillantanak felénk, még a szőke pincérlány is.

Mikor már a hasamig ér a víz talaj kerül a lábam alá. Zayn vigyorogva kémleli az arcom, a reakciómra vár. Megint nem méltóztatok válaszadásra, legszívesebben duzzognék még egy ideig, de Zayn ezt nem így gondolja. Megcsókol, én pedig akarva-akaratlanul is a hajába túrok, és azonnal visszacsókolom. Miután elválunk Zayn élesen beszívja a levegőt, és eltávolodik tőlem. Tekintete perzselőbb, mint a napsütés, pillantása sötét és érzéki.

- Tudom, miben mesterkedtél egész délután. - suttogja.

Lassan beleereszkedik a türkiz, hűvös vízbe. Magával húz, ajka ismét az enyémen. Szorosan rátekeredem, minden porcikája vonz, el akarok tüntetni minden távolságot közöttünk.

- Mi lesz az úszással? - kérdezem hirtelen.
- Van valami sokkal érdekesebb, amit most csinálni akarok.

Körbenézek és megállapítom, hogy már senki sem lát ránk. A biztonság kedvéért behúzódunk egy szikla mögé.

- Baby... - nyög fel Zayn. A csuklójára tekeri vizes tincseimet, és hátrabillenti a fejem. Csókokkal halmozza el a nyakamat.
- Zayn! Kívánlak.Nagyon! - nyögöm.
- Hidd el én is. De nem mindenki szeme láttára..
- Zayn senki nem lát minket! - korholom.

Zayn csak a fejét rázza. Pedig azt hittem, szeretkezünk a tengerben. Az alsó ajkába harap, hogy elfojtsa a nevetést. Haragszom rá, felcsigáz, aztán meg lógva hagy... Lebukik a víz alá, aztán pár méternyire tőlem felbukkan, majd úszni kezd.

*

.A luxus apartman fürdőszobájában veszem magamra a köntösöm, egy kellemes zuhanyzás után. A hajamat átdörgölöm egy törülközővel, majd előveszem a mangó illatú testápolóm. A tenger sós vize hihetetlenül kiszárította a bőröm, nem is beszélve a hajamról. A csipkés fehérneműk felkapkodása után, felveszek egy hálószerű anyaggal befedett toppot és egy fehér rövidnadrágot. Lábaimat átkenem az illatos krémmel, utána visszatérek a fürdőbe és megigazítom a nyirkos hajam. Nem szárítom meg, hagyom, hogy szétterüljön a hátamon. Az eljegyzési  gyűrűmet felcsúsztatom az ujjamra, megállíthatatlan mosolygási kényszer tör rám.

A nyugodt, érzelgős idillbe a férjem 'rondít' bele. Arcán több érzelem is megjelenik, úgy, mint a csodálkozás, az aggodalom, a düh, és valami mélyebb: a vágy. Nem értem, miért ideges, vagyis...talán azért, mert akkor 'tűntem el', amikor ő még javában a vízben lubickolt. Ne nézz így Malik, megérdemelted!

-  Ó, itt az elveszett feleségem! - kicsit talán gúnyos mosoly húzódik arcán.
- Egész végig itt voltam. Úgy gondolod elkószálnék? - kuncogni kezdek.

Zayn végigmér csodás barna szemeivel, elismerően hümmög és egyre csak csökkenti közöttünk a távolságot. Elmosolyodom én is teszek néhány lépest feléje, majd a nyitott ajtót bezárom, és elfordítom a zárban a kulcsot. Zayn átkarolja a derekamat, a háló felé irányít, gyengéden a karjaiba vesz, és átvisz 3  küszöbön. Hirtelen nevetnem kell, de azonnal 'megkomolyodok', amikor végigfektet az ágyon.

- Szóval mire vágysz Mrs. Malik? - kérdezi miközben a nyakamon nedves puszikat hagy. Felnyögök.
- Rád. - suttogom. Hihetetlen, hogyan képes ennyire elvarázsolni!?
- Pontosabban. Mit szeretnél, mit csináljak veled? - érzéki a hangja.
- Szeretném ha megcsókolnál, aztán levetkőztetnél... - ismét elvesztem a hangom, amikor felgyűri a pólómat, majd puha, mézédes ajkait az enyémnek nyomta.
Puszikat nyom a hasamra, egyre feljebb és feljebb. Kibújtat a pólómból, ajkait megnyalja, kezével a melltartóm kapcsát keresi. Megint kuncogok. Direkt olyat vettem fel, aminek elől van a kapcsa.

- Ne szöszmötölj ennyit Zayn! - bosszús a hangom.

Megfogom a pólóját és közelebb húzom magamhoz, hogy újra megcsókoljam. Felgyűröm a fekete atlétáját, a nagy lábujjamat beakasztom a fürdőgatyája szegélyébe, és lassan lejjebb tolom a csípőjén. Csillogó szemekkel néz rám, s szája szexi félmosolyra görbül.

- Gyönyörű vagy. - suttogja a fülembe, megharapja a fülcimpámat, mire én beletúrok a hajába.

A fehér forrónadrágom is a földön landol, halk puffanással érkezik a többi ruhára, úgy, mint a bugyim. Csodálkozva pillantotok fel rá, lejjebb csúszik és szétteszi a  a lábaimat, és apró puszikkal halad végig előbb a jobb majd a bal lábam belső felén. Mikor elér a 2 combom tengelyéhez megérzem puha ujjait a középpontomon. Ujjait lassan mozgatja bennem, kínoz, és piszkos gondolatokat suttog a fülembe. Brrr..teljesen 'megfertőzi' a fantáziám.

- Most már csak az enyém vagy...örökre! - suttogja és belém csusszan.

Kezeink összekulcsolódnak a fejem mellett, és ajkaink folyamatosan súrolják egymást. Néha lopunk egymástól egy-egy csókot, hogy elfojtsuk hangos zihálásunk. Ujjaimat puha tincsei közé vezetem, s egy kicsit meghúzom, majd tarkóján keresztül a hátára vezetem a kezeimet. Hosszú körmeimet húzogatom az érzékeny bőrfelületen, miközben lábaimat a csípője köré fonom.
Érzem, mint épül bennem a mindent elsöprő érzés, a kellemes bizsergés az alhasamban egyre erősödik. Elveszünk a pillanatokban, már csak arra leszek figyelmes, hogy én diktálom a tempót. Hosszú hajam fátyolként borítja be arcunkat, miközben ajkainkat összeérintjük. Érthetetlen szófoszlányok hagyják el ajkaimat, miközben a minden pillanatát kiélvezem a gyönyörömnek. A kezeim remegnek, így alig bírom magam tartani. Pár másodperc múlva erőtlenül dőlök Zayn mellkasának, miközben ő kicsusszan belőlem és magához húz. Behunyom szemeimet, és próbálok egyenletesen lélegezni. Érzem, hogy Zayn megsimítja az arcomat, így mosollyal az arcomon, kielégülten, szerelmesen bóbiskolok el a mellkasán.

2013. december 8., vasárnap

Novella - Esély

Sziasztok! :)
Most még nem a plusz résszel jelentkezem "csak" egy  novellával. Remélem azért ennek is örültök, és értékelitek néhány kommenttel a művemet :) A pluszrész is hamarosan készen van, de nem mondok időpontot, hogy mikor rakom fel, mert nem tudnám betartani magamat ismerve. :D
Na nem rizsázok tovább, jó olvasást, kommenteket szeretnék kapni! :)
A Ti Rebbecátok :)

Néhány napja még teljes boldogságban éltem az életemet. A legnagyobb problémámnak az számított, ha nem találtam meg az egyik felsőm, vagy a barátom nem vette fel a telefont - ezzel némi aggodalmat keltve bennem. De három nappal ezelőtt, azon az utálatos hétfőn megváltozott minden. Mindössze három szó képes volt tönkretenni mindent. Az egész életem romba dőlt, a jövőm ködössé és sötétté vált, és pokolian rossz gondolatok keringtek az elmémben. Azon a reggelen még mit sem tudtam a tényről, hogy rákos vagyok.

Az egyik pillanatban még a barátom ölelésébe burkolóztam, a következő pillanatban, pedig éreztem, hogy megszédülök. Folyamatos köhögésbe kezdtem, pillanatok múlva szinte már fulladoztam. Egyre jobban elgyengültem, - és bár Olivér tartott - a talaj kicsúszott a lábaim alól, és a végtelen sötétségbe zuhantam. Azt már csak anyukám elmeséléséből tudom, hogy azonnal kórházba szállítottak, és 2 éjszakára is bent tartottak, hogy legyen elég idejük az orvosoknak elvégezni kismillió vizsgálatot. Miután felébredtem és a történteket tisztázták velem, halálra rémülve vártam az orvosomra, aki perceken belül belépett a szobámba a vizsgálataim eredményével. A doktor arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, de az egész lénye rosszat sugallt. Lomha léptekkel közelítette meg az ágyam, majd leült édesanyámmal és velem szembe. Hirtelen hangos sóhaj szakadt fel belőle, és ekkor már biztosra tudtam, hogy komoly baj van. A szememet csípte néhány előtörő könnycsepp, alig bírtam a nyomást, ami rám nehezedett, abban a pillanatban.
- Sajnálom, hogy nekem kell közölnöm a hírt, de az eredményei nem igazán biztatóak. Hanga, Önnek tüdőrákja van. - a kíméletlen igazság hallatán ledöbbentem. Rögtön apám jutott eszembe, őt is ez a szörnyű betegség vette el tőlem.
- Tüdőrák? - kérdeztem vissza halkan, erőtlenül. Az arcomon gyorsan folytak le a könnyeim, csendben sírtam, de amikor az orvos óvatosan bólogatott, felzokogtam és anya karjaiba bújtam. - Doktor úr, ez hogyan lehetséges? Nem is dohányzom, akkor miért? Biztos összecserélték a papírjaim valakiével! Én jól vagyok, semmi bajom! - magamból kikelve vádaskodtam és próbáltam meggyőzni magamat az egészségemről. 
- Hanga, nyugodjon meg kérem. Nagyon sajnálom, hogy ez történik, de nem szabad, hogy elhagyja magát! Erősnek kell maradnia.... - biztatóan beszél hozzám, de nem fogok fel semmit. Csak egy szó cseng a fülemben, rákos.
Az élet azonban ezután sem állt meg, otthonról dolgoztam, takarítottam és találkoztam a barátaimmal. De az idő előrehaladtával a gyógyszerek egyre inkább korlátoztak a feladataim elvégzésében. Az életkedvem szinte egyenlő volt a nullával, de tűrtem a megpróbáltatásokat. Hullámokban jelentkeztek a tünetek, sokszor éreztem magam fáradtnak, de volt olyan, amikor jó kedvem volt, és úgy éreztem semmi bajom. Bár az utóbbi egyre ritkábban fordult elő.
A legnagyobb támaszt anyukám, Noémi és Olivér nyújtották. Először ők sem akarták elhinni a történteket, de most már azon van mindenki, hogy a legnagyobb támaszt nyújtsa nekem. Naponta minimum tízszer meghallgatom a gyógyulásra ösztönző monológjaikat, amik elképzelhetetlenül jól esnek.

A napok lassan haladtak, csak azt vettem észre, hogy minden napom szinte ugyan abból a tevékenységsorozatból áll. Felkelek, megreggelizek, a délelőttöm és a délutánom egy részét a kórházban töltöm, este pedig a szeretteimmel vagyok. A mai napom is hasonlóan telik, ma pontos elemzést kapok az orvosomtól a CT-m és a vérvizsgálatom eredményről.
- Hogy van Hanga? - jött be a kórterembe a középkorú doktor.
- Mint, egy rákos. - motyogtam kedvetlenül.
- Ne legyen ilyen negatív! Van egy jó hírem! 
- Igen? - csillantak fel a szemeim.
- Bizony, hosszas elemzések után, úgy gondolom, hogy egy sebészi beavatkozás lenne a legkézenfekvőbb megoldás az Ön esetében. A légzési értékei megfelelőek, a II. stádiumban van és a daganat nem-kissejtes. Van kockázat, de a kemoterápia és a sugárterápia itt nem lenne hatásos magánál. 

Még a műtét gondolatától is rosszul voltam, tudtam, hogy ez az egyetlen esélyem, ha még egyszer akarok normális életet élni. Féltem. Sőt rettegtem. Remegve nyúltam a mobilomért, írtam egy rövid üzenetet Olinak, hogy jöjjön be a kórterembe. Nem akartam egyedül meghozni egy ekkora döntést, bár a szívem mélyén tudtam mi a helyes, nem mertem kimondani. Kellett a legjobb barátom támogatása.
Az orvos egy pohár vizet tett le elém, amiből óvatos kortyokkal tüntettem el a folyadékot. Pillanatokkal később a legjobb barátom foglalt helyet mellettem, kezét az enyémre helyezte, és óvatosan simogatta a kézfejem, amivel elérte, hogy valamelyest megnyugodjak. Nem kellett sokat győzködnie, hogy belássam a műtéttel vannak a legjobb esélyeim. Eldöntöttem, eldöntöttük. Aláírtam a nyilatkozatot, és felírtak a műtétre várok listájára. Most már nincs visszaút, vagy meghalok, vagy küzdök az életért.
- Ugye itt fogsz várni? - kérdeztem könnyes szemekkel Olit.
- Egy percre sem fogok elmozdulni innen. Tarts ki Hanga, túl leszünk ezen is! Szeretlek. - óvatos puszit adott a homlokomra, miközben a fülembe suttogta az utolsó szót. Halkan szipogott egyet, majd engedte, hogy betoljanak a műtőbe.
Engem nem hagyott nyugodni az utolsó szó, olyan érzelmesen hangzott. Lehet, hogy csak beképzelem a dolgokat, sőt biztos, hiszen Oli nem szerethetett belém. Talán jobb lenne, ha most nem ezen járna az eszem. Tudom, hogy ott ülnek a váróban a szeretteim, az elmémbe égette magát Nomi és anya könnyes szeme. Még emlékszem egy szúrásra, néhány hangfoszlányra, utána viszont elsötétült minden.

Egy szürke helyen voltam, hallottam a hangokat, de nem éreztem semmit. Ijesztő volt, amikor az orvos különböző éles eszközöket kért az asszisztensektől. Talán órák hosszat hallgattam a diskurálást, eddig semmi komplikáció nem volt.
De most nehezebben veszem a levegőt, és most is! Úgy érezem fogy a levegőm, hé nem kapok levegőt! Segítség! Doktor úr! Meg fogok halni, nincs több remény? Nem térek vissza a valóságba? Az nem lehet, azt mondta sikerülni fog! Mindenki elhitette velem, hogy újra boldogan élhetek! Ezután ne hagyjanak meghalni! Nem akarok meghalni, még élni akarok!
- Istenem, Hanga tartson ki! Adjon neki több levegőt! - kiáltott fel a doktor.
A levegőt úgy kapkodtam, mintha nem férne elég a tüdőmbe. Mintha valami meggátolná, hogy oda jusson. A fejembe lüktető fájdalom költözött. A körülöttem lévők szavai kissé egybefolytak, de hallottam, ahogy a gépek hangosan, gyorsan sípolnak. A mellkasom majd' szétfeszített, sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Túl nagy volt az oxigénhiány a tüdőmben. A fény előttem erősödött, de nem akartam elmenni, nem tehettem meg! Egyszerre szűnt meg szinte minden, úgy éreztem meghaltam. De egy távoli, ismerős hang szólalt meg,ami  hasonlított az Övéhez.
- Szeretlek Hanga, szükségem van Rád! 
Nagyot dobbant a szívem. Szeret. Másodszor mondta ki! Szüksége van rám.
Visszafordultam a sötétség felé, a csipogás lassult, a gépek elhalkultak, én pedig újra nem észleltem semmit. Most mi történt?
Lassan nyitogattam a szemeimet, éreztem, hogy nagyon gyenge vagyok. Nehezen vettem levegőt, olyan volt, mintha valaki egy mázsányi súlyt helyezett volna a mellkasomra. Mindenféle csövek lógtak ki a testemből, mozdulni sem tudtam miattuk - nem mintha futkározni lett volna kedvem.
Éreztem a figyelő tekinteteket, óvatosan oldalra fordítom a fejem, anya és az orvosom volt csak a kórteremben. Komoly ábrázattal társalogtak valamiről, de amint észrevették, hogy felébredtem az ágyamhoz siettek.
- Hangám! Kislányom! Sikerült a műtét, egészséges vagy! - anya szeme sarkában könnyek gyöngyöztek, ziháltan vette a levegőt. Sajnos én nem tudtam mélyeket sóhajtani, így csak lecsuktam a szemem, és szabadjára engedtem a könnyeimet. 
- A műtét közben komplikációk léptek fel, de szerencsére sikerült idejében eltávolítani a daganatot. Az elkövetkezendő 2 hónap nagyon nehéz lesz Hanga, de ha sikeresen vesz minden akadályt, akkor utána visszatérhet a normális életéhez. Természetesen lesznek dolgok, amiket nem szabad csinálnia. Erről, majd egy listát kap. Szeretne beszélni a barátaival? 
- Igen! 
A következő pillanatban Noémi és Olivér léptek be a fertőtlenítő szagú szobába, barátságosan mosolyogtak, és megpróbálták elterelni a figyelmemet a fájdalmaimról. 

Egy rövid, de annál pihentetőbb alvás után jobban éreztem magam. Kellett egy kis idő, hogy felfedezzem Olivér mosolygós arcát. Miközben zöld szemeivel arcomat fürkészte, és halványan elmosolyodtam. Még mindig furdalta az oldalam a kíváncsiság a szavaival kapcsolatban, így szinte nem is gondolkodtam, egyből kiböktem, hogy mi nyomja a lelkem.
- Hogy értetted azt, hogy szeretsz?
Nem kaptam választ, a fiú hosszas hallgatásba burkolózott, majd továbbra is szótlanul felállt a székről és elhagyta a szobát. Nem értem, hogy miért viharzott ki a szobából, csak reménykedni mertem abban, hogy nem bántottam meg... 
Idegesen doboltam a bal lábammal a padlón, tűkön ülve vártam, hogy az orvos belépjen a rendelőbe, és egészségesnek minősítsen. Legalábbis remélem, hogy ez fog történni és lezárhatom életem legrosszabb fejezetét. Anya, és a legjobb barátnőm most is itt vannak velem, úgy mint fél évvel ezelőtt. Egy valami azonban mindennél jobban zavar, ez pedig nem más, mint Olivér hiánya. Azóta szinte nem is beszéltünk, pedig nagy szükségem lett volna rá. 
- Jó reggelt! - lépett be a szobába a fehér köpenyes doki - Hát Hanga, ez az idő is eljött, újra visszatérhet a 'régi' életéhez. Itt van ebben a mappában minden tudnivaló, kérem olvassa el. Fél éven keresztül havonta kell, majd kontrollra jönnie. Azt hiszem ennyi lenne, gratulálok a gyógyulásához, vigyázzon magára! - mosolyodott el.
Kellett némi idő, mire megemésztettem a hallottakat. Végül széles mosollyal, hálálkodások közepette hagytam el a szenvedésem színterét, a kórházat. Az épület előtt szorosan megöleltem anyukámat, mikor elváltunk, meglepődve nézek magam elé. Ő állt előttem. Akihez kötődtem, akiben megbíztam, akiért bármit megtettem volna, akit szerettem. Semmi nem változott, kivéve egy aprócska tényt. Már nem barátként tekintek rá, hanem férfiként. A felismerés, hogy szerelmes vagyok Olivérbe, megijesztett.

Mikor észlelte, hogy megemésztettem a látványát, előhúzott a háta mögül egy vörös rózsát, és hozzám lépett. Anya mosolyogva figyelte az eseményeket, én csak pironkodva hajtottam le a fejem.
- Sajnálom, hogy elrohantam akkor, de tudnod kell, hogy az érzéseim elől rohantam. Szeretlek Hanga.
- Nehogy elájulj itt nekem! - nevettem fel, azután, pedig magamhoz öleltem. 
Közelebb hajoltam hozzá, de nem mertem semmit tenni. A fiú látva zavaromat, eltörölte a közöttünk lévő távolságot és puha csókot nyomott ajkaimra. Azt kívántam, bár örökké tartana ez a pillanat, de sajnos nem így lett. Homlokát az enyémnek támasztva hatalmasat sóhajtott. Úgy éreztem, abban a pillanatban egy újabb fejezet vette kezdetét, - amiben együtt képesek leszünk elfelejteni a sok rosszat - egy új része az életemnek, amit nem fog elrontani semmi. Könnyek szöktek a szemembe, suttogva ejtettem ki a fontos szavakat:
- Én is szeretlek!

(Hihetetlenül örülnék, ha leírnád a véleményed:) xx)

2013. november 17., vasárnap

Epilógus

~ Zayn:

Úgy néz ki, hogy lassan, de annál biztosabban rendeződnek a dolgok köztem és Reb között. Habár ebben már nem vagyok sokáig biztos. Kiderült, hogy egy hihetetlen fontos meccsem lesz, ugyan azon a napon, amikor a versenye van. Támogatást ígértem neki, látni akarom az arcán a boldogságot, amikor átveszi a díjat, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes lesz. A mérkőzést sajnos nem hagyhatom ki, kulcsember vagyok a kezdőben. Csak remélni tudom, hogy nem bántom meg ismételten.

Késő este keveredtem csak haza, láttam a hálóból kiszűrődő fényt, ebből következtettem, hogy Reb még mindig ébren van. Felérve a szobába gyönyörű, nyugodt arcával találkoztam. Széles mosollyal várt az ágyon hasalva. Hosszú lábai kilógtak a fekete selyemköntös alól, amit viselt. Egy újság volt a kezében, de világos volt, hogy ez csak egy ürügy azért, hogy fent maradjon.

- Baby. - cirogattam meg kedvesen arcát.
- Igen? - kérdezte még nagyobb mosollyal.
- Újságot olvasol?
- Igen.
- Öhm, nem is tudtam, hogy fejjel lefele is megy...

Good nightAmint észre vette, hogy valóban fordítva fogja a magazint, kipirult arccal tette félre a lapot, és felült az ágyon.

- Szeretnélek boldoggá tenni.
- És pontosan mit értesz az alatt, hogy boldoggá tenni? - kérdeztem vigyorogva.
- Amit csak szeretnél..-húzott egy kacér mosolyt a szájára, majd közelebb jött, és megcsókolt.
Behuppantam vele az ágyba, és a paplant a fejünkre húzva csókoltam meg, édesen, puhán. Régen álltunk ennyire közel egymáshoz. Hosszú ujjai elvesztek hajamban.
- Szeretlek. - suttogta a számba, mire én fenekén és nőies domborulatain simítottam végig, és még közelebb húztam, hogy most már tényleg egy centi hely sem volt köztünk.
- Én is szeretlek. - suttogtam vissza, miközben figyeltem heves szívverését.

~ Narrátor:

 
A heveskedés befejeztével szerelmes párunk álomba szenderedik, hogy kipihenje a nap fáradalmait. Rebecca reggel hamarabb ébred, mint szerelme, a konyhában sürög-forog, miközben egy szerelmes szám dallamát dúdolgatja. A munkában az ugrándozó, pajkos 'gyereksereg' sem akadályozza meg, még szélesebb mosollyal készíti a reggelit. Saját magának csak gyümölcsfalatokat tesz a tányérjára, nem szeretne a verseny előtt sokat enni. Apropó verseny, amihez ugranunk kell az időben, mert nem csak ígérgetni akarom, hogy sor kerül rá. Szóval elmesélem mi is történt Rebecca versenyén.
A rendezvény zártkörű volt, így csak az vehetett részt, aki előzőleg meghívást kapott az eseményre. A táncpárbajok kezdetéig a zsűritagok szórakoztatták a folyamatosan gyűlő közönséget, a jobbnál jobb és extrémebb táncaikkal, mozdulataikkal. Rebecca izgatottan igazgatta apró ruháját. Hullámos haja egyik oldalra volt fésülve, szemei halvány színekkel voltak kiemelve, a kékséget, hosszú fekete pillák keretezték. Ajkai barackszínben tündököltek.

Óvatosan szemlélte a versenyzőket, sokan arról csacsogtak, hogy több, mint  tíz éves tapasztalattal rendelkeznek. Mindegyik versenyzőből áradt a jókedv és felszabadultság, mivel azt csinálták, amit szeretnek. A végső párbajok egyikénél sem vétettek hibát, sem a 'mi' párosunk, sem a többiek. Kivéve egy pillanatban. Rebecca teste adrenalinnal volt megtelve, szemeivel szerelme arcát kereste, de mind hiába. Azt az arcot biztosan nem találhatta meg.

Yes sir | via Tumblr
Zayn egy fontos bajnoki meccs 48. percében járt. Cselesen terelte maga előtt a bőr labdát, de nem úgy ment neki a játék, mint ahogy azt várta. Lehet, hogy testben ott volt, de lélekben messze járt. Érezte, hogy ez ma nem fog neki menni. A lelkiismerete rosszul hatott a kedvére. Gyorsan szedte a lábait, odament a mesteréhez, és megkérte, hogy cserélje le egy másik játékosra. A mester szúrós szemmel nézte a fiút, de aztán megenyhült a szíve, és elengedte Zaynt. A fekete hajú félisten autóba pattant, és beletaposott a gázba, hogy minél hamarabb odaérjen szerelme versenyére...

Rebecca, Kevinnel együtt izgatottan várta az eredményhirdetést, amire csak fél órán belül került sor. Szomorú volt, hogy Zayn nem volt ott. Vagy talán odaért?
Hát oltári szerencséje volt, a forgalom kedvezett neki, és igaz, hogy áthajtott egy pár piroson, de ez cseppet sem érdekelte. Manchester túl távol volt ahhoz, hogy komótosan szelje az utakat. Éppen akkor rohant be a terembe, mikor a 3. helyezettet kihirdették. Rebecca szeme azonnal megakadt a tűrhetetlenül helyes férjén, boldogan sikkantott fel, és csak egy pici dolog tartotta vissza attól, hogy ne szaladjon le a színpadról. Ez a pici dolog pedig az az apró tény volt, hogy élete nagy versenyén volt.
A közönség tapsolt, morajlott amikor elhangzott a 2. helyezett neve. Vajon van még esély az első helyezésre? Voltak annyira jók?
De még mennyire, hogy van!! Az első helyezettnek járó kupát, érmet, virágot illetve mindent ami egy győzelemmel jár, Rebecca és Kevin kapja meg. A csalódott, féltékeny, csodálkozó arcok közül nem egy mosolygó, boldog arc tűnik fel. Zayn a színpadra lépve felkapja szerelmét és megpörgeti a levegőben, majd érzelmes puszit nyom a lány homlokára. Szinte elvesznek egymás karjaiban. Hát igen ez a szerelem...

*

Egy gyors interjúra még volt ideje Rebnek a nagy sürgés-forgásban.

- Milyen érzés volt megnyerni ezt a versenyt?
- Nem számítottunk a győzelemre, úgyhogy nagy sikerélmény volt megnyerni ezt a bajnokságot. Nagyon örülünk a győzelemnek és ez erőt ad a folytatáshoz.

- Sokat készültetek rá?
- Rettentően sokat. Nem régóta duózunk együtt és nem igazán mondanám, hogy összeszokott páros vagyunk. Úgy gondolom, hogy van még mit tanulnunk és fejlődnünk az elkövetkezendő évek alatt.

- Komolyabb célkitűzés a stílussal kapcsolatban?
Untitled- Szeretnénk folytatni, menetelni ezen az úton, mert megtaláltuk az álmunkat. A terveim között fontos szerepet kap a tánc. Régebben oktató voltam, de sok minden történt, ami megváltoztatta az életem. Sajnos egy időre el kellet búcsúznom a tánctól, de most, hogy újabb lehetőséget kaptam a visszatérésre, mindent kihasználok, és élvezem az életet.

Megfontolt válaszok, apró mosolyok, kacsintások. Becca legszívesebben már szerelme karjaiban pihenne, együtt ünnepelnének valami felejthetetlennel...

***

Untitled- Hannah, mikor jössz haza?
- Majd jövök anyu, nem kell aggódni...

Egy táskát kaptam a hátamra, átfésültem a hajam, és vigyorogva indultam el az utcán a barátnőm háza felé. Noemi, mint mindig most is a reggeli kávéját szürcsölgette, amikor beállítottam. Pedig mondtam neki, hogy a Starbucks-ba megyünk!!
Most már teljesen mindegy, igazából ha kávézik akkor jobb a kedve, és könnyebb lesz rávennem egy kis sétára.

A 'Noemit elrángatni otthonról' című művelet kipipálva, szinte el sem hiszem! A suli környékén sétálgattunk, élveztük a napfényt, és a cuki osztálytársunkról csacsogtunk. Azonban hirtelen rekedtes köhécselésre lettünk figyelmesek, majd hátra fordulva szembe találtuk magunkat Jeremy ódögösségével...

- Jól gondolom, hogy rólam beszélgettetek? - kérdezte egy ragyogó mosollyal az arcán, mire én megforgattam a szemeimet. Cuki, de az egoja még a suliba se fér be...
Nem válaszoltunk, Nomi ijedten pillantott rám, majd egy halk 'most haza kell mennem' után egyedül hagyott Jer-rel. Na most én is beparáztam. Az előttem álló fiú jól végigmért és elismerően füttyentett.

- Megváltoztál... - simított végig a karomon.
- Te..te is. 
- Gyönyörű vagy! -  fogta meg a csuklóm gyengéden. - Hey, te elpirultál?

Na jó, nekem végem, túl helyes...Tekintetünk egy pillanatra találkozott. Zöld szemei, szőkés barna haja meg-meg csillant a napfényben. Jóval magasabb volt nálam, de nem rémisztett meg ez a különbség.

- Dögös vagy. - súgta a fülembe. El sem hiszem, hogy ezt megengedi magának!
- Te meg egy egoista, idióta! - próbáltam kibújni kezei közül.
- Tudom, hogy nem ezt gondolod. Azt mondtad, szexi vagyok! - mosolyodott el. Élvezte, viszont engem rohadtul idegesített.

Nem figyeltem oda, elfordítottam a fejem, de még így is megtalálták egymást ajkaink. Édesen, puhán csókolt, pedig azt hittem sokkal követelőzőbb lesz. Kezeim maguktól indulnak el, hajába túrtam, mire ő felmordult. 

- Utállak.. - suttogtam miután elváltunk egymástól.
- De tudod, az utálat és a szerelem között, csak egy vékony határ van. - vigyorgott, és újra magához húzott.

Nekem itt volt végem, hagytam, hogy magával rántson az érzés, végül is mindent Nominak köszönhetek. Ő az, aki támogatott, na meg anya. Az első dolgom lesz elmesélni neki mindent, amint haza érek. Biztos örülni fog neki, tudom, hogy apuval még mindig mennyire szeretik egymást, én is olyan akarok lenni, mint ő. Olyan boldog és szerelmes...

2013. október 19., szombat

Írói közlemény

A cím kicsit hivatalosra sikeredett, de ez a bejegyzés nem lesz. Mint láthatjátok az utolsó előtti résznél tartunk, nemsokára lezárok egy újabb történetet, egy fejezetet az életemből. Remélem a következő blogomnál is velem tartotok majd, habár annak nem lesz köze a One Direction-höz. Ez még ugyan a jövő zenéje, de érdemes minél előbb elkezdenem a gondolkozást.

A lényege ennek az egész bejegyzésnek, hogy felhívjam a figyelmeteket egy szavazásra, amit pár perc múlva kiteszek. Ez arról fog szólni, hogy mi legyen annak a 1 ráadásrésznek a témája, amit még megírok. Igen, úgy döntöttem, még megírok egy részt. Sok téma lesz, és, ami a legtöbb szavazatot kapja, arról fogok írni egy utolsó bejegyzést.
Ennyi lettem volna mára azt hiszem, ne felejtsetek szavazni!
Szerető Írónőtök,
Rebecca